
A Sony Bravia kampánynak azóta már persze már több része is lement, de az igazi mégiscsak az első. Felesleges lenne róla ódákat zengeni, hiszen rengetegen megtették már ezt, amióta megjelent. Arra az egyre érdemes kitérni talán, hogy első látásra, miután az embert teljesen magával ragadja a különleges hangulat, elgondolkodik, hogy hogyan készítették... És itt jön a lényeg. A mai világban mindenkinek az első gondolata, hogy számítógépes utómunkával minden megoldható és ez így már nem is annyira nagy dolog, estleg a zene, az kéne mindenkinek, mert jó.
Full spot:
Itt pedig bepillanthatunk a forgatásba:
Az „1984” reklámnak vagy az Apple „1984” reklámjának nevezett televíziós reklám indította útjának az Apple Macintosh személyi számítógépet 1984-ben.
A reklámot január 22-én mutatták be az 1984-es Super Bowl harmadik negyedében. A felvételen egy hősnőt láthatunk piros rövidnadrágban és egy Apple pólóban, amint egy orwelli világon fut keresztül, hogy nekidobjon egy kalapácsot – az IBM-et ábrázoló – Nagy Testvér képének. A következő kép az alábbi üzenetet írta ki: „Január 24-én az Apple Computer bemutatja a Macintosh-t, melytől 1984 nem lesz olyan mint az 1984.”'
Annak ellenére, hogy az elkészítése 400 000 dollárba került, valamint a vetítés ideje további 500.000 dollárt igényelt, a filmet kereskedelmileg csak egyszer vetítették (bár egyszer bemutatták 1983-ban egy kis tévéállomáson Twin Fallsban, Idahóban, a korai órákban, hogy a reklám indulhasson a reklámok díjáért). Ennek ellenére olyan hatást keltett a médiában, hogy sok későbbi ingyenes tévésugárzást kapott. Akkoriban a Nielsen-osztályozás úgy becsülte, hogy a hirdetés Amerika háztartásainak közel 50%-át elérte.
Ezt a reklámot gyakran szavazzák első helyre a befolyásos marketingkampányokról szóló kérdőívekben. Például az Advertising Age az „Az évtized reklámfilmjé”-nek (Commercial of the Decade) nevezte, 1999-ben pedig az amerikai TV Guide első helyen szavazta meg minden idők ötven legjobb reklámja között (50 Greatest Commercials of All Time).
A film újra felszínre került az 1990-es évek végén, amikor az Apple elérhetővé tett egy Quicktime verziót a reklámról, melyet le lehetett tölteni az internetről, majd 2004-ben, egy 20. évfordulós változattal, amely az iPodot hirdette.
client: Honda UK
production company: Partizan Lab
RSS