2007. november

Face to Face: Will White

Sokakban felmerül nyilván a kérdés, hogy a Propellerheads miért csak egy albumot készített. 1998-ban jelent meg Decksandrumsandrockandroll címmel a csapat első és egyetlen albuma. Hatalmas sikert aratott az egész világon, alapkőnek számít korunk zenei alkotásai között. Rengeteg filmhez használtak fel belőle anyagokat... A Mátrix első részének egyik meghatározó jelenetében a Spybreak-et választották.

Csaknem tíz éve azonban semmit nem lehet hallani róluk. 2007. novenber 24.-én választ kaphattunk személyesen Will White-tól, aki a formáció két tagja közül az egyik. Budapesten lépett fel az A38 hajón, de előtte interjút adott a RadioCafé-nak és utána egy órás dj settet nyomott élőben a rádióban. Történetesen én is ott voltam aznap este a studióban meghívott vendégként és pakoltam zenéket a Motorcity című műsorhoz. Úgy volt hogy én játszom egy órát, de aztán közölték velem, hogy jön az ember és ő lesz helyettem.  Azt hiszem nem kell szégyenkeznie annak, akit egy ilyen kaliberű játékos "túr ki" az adásból.

Az interjúban elmondta, hogy azért nincs új album, mert a társa, Alex Gifford, New Yorkban dolgozik már hosszú ideje, és ugyan dobálnak a neten egymásnak alapokat, de ez egyelőre kevés egy új album születéséhez. Ő dolgozik különböző projekteken, készít rengeteg remixet és dobol is egy bandában, de az új Propellerheads albumra még várni kell. Hatalmas élmény volt találkozni egy ilyen emberrel.  Aki egyébként egy végtelenül közvetlen és kifejezetten jófej srác tudott maradni, nem úgy, mint néhány hazai Dj, akinek van 5 fellépése egy évben meg 50 lemeze, de elvárja, hogy csókolomot köszönj neki. Sajnos mivel nem tudtam, hogy bejön a rádióba, ezért nem vittem magammal megfelelő technikát, így abból kellett főznöm, ami nálam volt... a telefonom választott el attól, hogy egy homályos emlék legyen ez a nap. Azért amim van, azt megosztom jó web 2.0 harcos módjára.

 

Amikor pedig megkértem, hogy firkáljon rá a lemezestáskámra, nem a száját húzta, hanem megjegyezte, hogy egy az egyben ugyanilyen az ő táskája is, majd nevetve dedikált... Számomra ezek az emberek az igazán nagyok.

 

És a szám, ami bizonyítja, mennyire sokoldalú zsenik:

 



Főoldalra

Mos Def a Házban

Holnap hazánkba látogat a hiphop egyik fenegyereke, aki még nem felejtette el, hogy ez a műfaj nem csak arról szól, hogy kinek hány kilós a gyémántnyaklánca és hogy mennyi agyonvasalt feka csajt tudunk bezsúfolni egy klippbe.

Mos Def-et sokkal inkább érdekli a feketék nehéz szociális helyzete és ezt nem is rejti véka alá munkáiban. Ezenkívül sok társához hasonlóan a filmvásznon is megjelenik, azzal a különbséggel, hogy nem ordenáré módon játssza az eszét, hanem egész ügyesen oldja meg a feladatokat. Játszott együtt Mark Walberg-gel és Edward Norton-nal az Olasz meló-ban, Bruce Willis ellenfele volt a 16. utca című moziban, hogy csak egy-két nagyobb produkciót említsünk. Mégis a zenei munkásságát lehet igazán értékelni. Kötelező minden hiphop rajongónak. Kb az van, hogy most vagy soha, mert nem valószínű, hogy még egyszer Budapesten lép fel.

 

Bővebben itt lehet olvasni róla.

Mos Def 2007. november 22. (csütörtök) Events Hall

Talán ez az egyik legjobban sikerült száma, sajnos klipp nélkül, viszont Dj Premiere karcol nekünk a háttérben:

 

Itt pedig Talib Kweli sráccal szövegelnek nekünk az utcán:

 

 

Meg persze, mint minden jó rapperembert le is csukják, viszont őt azért, mert illegális koncerttel tiltakozik Bush ellen amiért leszarta a Katrina hurikán áldozatait:

 



Főoldalra

Reklámzene

Két kifejezetten jó beszélgetést is láthatunk a webcsatornán reklámzene ügyben. Stílusban ugyan jelentősen különböznek egymástól a megkérdezettek, de feszegetnek érdekes kérdéseket és ez a lényeg. Például, hogy van-e azzal baj, ha slágert használunk fel reklámokhoz?

 

Itt pedig egy nagyon laza előadás a realistic crew-val arról, hogy elkurvulunk-e akkor, ha a reklámpiacnak gyártunk zenét.



Főoldalra

Vágod? II.

A zeneiparban találkozhatunk újragondolt alkotásokkal, amiket többnyire remixeknek neveznek. Van azonban egy másik kifejezés is erre a műfajra, ez pedig a bootleg. A bootleg szót több jelentésben is használják a zenei világban. Egyik szerint nyers, illegális koncertfelvétel, másik jelentése szerint illegális mix, amely két szám keveréséből születik úgy, hogy az egyik szám instrumentális verzióját ötvözik a másik acapella változatával, többnyire az előadó(k) tudta nélkül.

Valami ilyesmi történik a mai példában is, ami bemutatja, hogy mennyire sok múlhat a vágó munkáján... Kevesen veszik a fáradtságot, hogy tűpontosan ütemre, a zene minden tulajdonságát felhasználva vágják a képet a hangra, pedig ez adja meg a különleges hangulatot. Érdemes figyelni erre, ha tv-t nézünk. Szól a zene, a kép pedig nincs összhangban sem ritmikában, sem pedig tartalomban, csak úgy vannak egymás mellett.

 

Mély tisztelet persze a kivételeknek.

 



Főoldalra

"MEEEEENNYI?"

Talán mindannyiunk életét végigkísérték eddig a lottó reklámok. Plakátok, tv-spotok stb. Nyíltan ki lehet jelenteni, hogy a mostani kampány jelenti a legalját az eddigiekhez képest. A legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani a Szerencsejáték Zrt. mostani kommunikációjára, hogy a legkissebb mértékben is megállná a helyét 2007-ben. Azt még talán meg is lehet bocsátani, hogy egyáltalán nem nyitnak semmilyen kreatív ötlettel a webre. Amit viszont nem az a "MEEEEENNYI?" szánalmasan idegesítő megnyilvánulás.

Ha azzal a felkiáltással szarja le a kampányát Magyarország egyik legnagyobb bevételét termelő cége, miszerint az a lényeg, hogy a nyeremény összegét lássák az emberek, és ettől majd begerjednek azok is, akik egyébként nem szoktak hozzá hosszú évtizedek alatt, hogy kötelező jelleggel "fel kell adni a lottót", mint a villanyszámlát, akkor szégyelhetik magukat.

Szinte minden évtizedben jobbat mutattak fel a megbízott ügynökségek, de igazán akkor lehettünk a legoptimistábbak, amikor a Gesztiék előjöttek Szemlédi Bandival:

Hát ebbe az irányba kellett volna továbbhaladni.



Főoldalra

Pretender

A Nirvana 1994-ben szűnt meg létezni Kurt Cobain-el együtt, amit a zenekar dobosa, Dave Grohl szerencsére nem úgy élt meg, hogy akkor most földönfutó alkoholista és/vagy drogos lesz, hanem fél évvel később addig megírt saját szerzeményeivel és egy producer haverjával (Barret Jones) studióba vonult és elkészült első saját albuma. Az érdekessége az, hogy minden hangszeren, beleértve a vokált is, Grohl játszott... Persze nem akart egyedül zenélni, ezért megalapította saját zenekarát Foo Fighters néven. Tapsoljuk meg!

Azóta persze sok minden történt, de ilyen jól összerakott, és ennyire hatásos számot nemigen sikerült eddig összehozniuk, mint amilyen a Pretender. Nagy kedvvel játsza egyébként szinte minden zenei tv-csatorna és rádió világszerte.

Ami pedig igazán nyomatékod ad a mondanivalónak, az a zseniális video:

 

 

Akinek pedig megfordult a fejében, hogy hogyan lehet a fröcsögős szélviharos pokolban a kamerát kezelni, vagy egyáltalán csak megtartani, annak itt az igazi csemege. Végre jó bőséges.

Making Part1

Making Part2



Főoldalra

Az utca embere a reklámokról

Az emberiség nagy többsége valószínűleg ugyanúgy reagál a kérdésre: "Nem szeretem a reklámokat." Ami egy dolog és nem is lehet vitatkozni az egyén véleményével. Viszont, ami az önámítás és már-már a primitívség határait súrolja, az az a kijelentés, hogy: "Áh, egyáltalán nem is hatnak rám a reklámok... Nézz csak rám".

A 'nem szeretem a reklámokat' az kb. olyan, mint a 'soha nem nézek pornót, undorító'. A 'nem hatnak rám semmilyen formában' az meg kb. olyan, mint a 'biztos vannak olyan műholdak, amik le tudják olvasni a kocsim rendszámát'.

 

Egyszóval, aki azt mondja, hogy nincs reklám, ami tetszene neki, az szégyellje magát, amikor elmosolyodik a kanapén, akire meg nem hat, az meg olyan naív, hogy elképesztő, vagy csak wilson-al beszélget egy lakatlan szigeten.

 



Főoldalra

Halhatatlan reklámok III. -Sony Bravia-

A Sony Bravia kampánynak azóta már persze már több része is lement, de az igazi mégiscsak az első. Felesleges lenne róla ódákat zengeni, hiszen rengetegen megtették már ezt, amióta megjelent. Arra az egyre érdemes kitérni talán, hogy első látásra, miután az embert teljesen magával ragadja a különleges hangulat, elgondolkodik, hogy hogyan készítették... És itt jön a lényeg. A mai világban mindenkinek az első gondolata, hogy számítógépes utómunkával minden megoldható és ez így már nem is annyira nagy dolog, estleg a zene, az kéne mindenkinek, mert jó.

Nos a maradandó alkotásokat ez különbözteti meg a felejthetőektől... A jó ötletbe fektetett munka.
Agency: Fallon

 

Full spot:

Itt pedig bepillanthatunk a forgatásba:

 



Főoldalra

Többet kéne gondolkodni

Elvétve lehet látni értékes plakátreklámot, hatékony kommunikációval. Lehetne az alábbi ötletre mondani, hogy ezek a szemét multik még az elkeseredettséget is meglovagolják és a saját hasznukra fordítják. Itt azonban az ötlet nagyságát kell szerintem figyelni és azt, hogy igyekeztek elgondolkodtatni.

Értékelni kell, hogy az ötlet gazdája gondolkodott és nem állt be a sorba.

forrás: hup



Főoldalra

Dr. Jones újra rendel

192 nap-14 óra-44 perc múlva újra felcsendül a hatalmas vászon előtt a sokaknak kedves emlékeket ébresztő zene, minek hatására mindenki hirtelen borostás régész akar lenni és a baseballsapkáját lecserélné egy szakadt kalapra, oldaltatyójára pedig korbácsot akasztana.

2008. május 22.-én kiderül, hogy megint csalódnunk kell-e gyermekkorunk nagy alakjai visszatérésében vagy sem. Az utolsó kereszteslovag óta visszament John Rambo a dzsungelbe, aztán ott van John Connor, aki meg felnőve se tudta megváltoztatni a jövőt, és persze Rocky se bírta nyugdíjas éveit a parkban sakkozással tölteni. Valami azonban azt súgja, hogy Dr. Jones nem okoz majd csalódást a transformers-es kölökkel a hóna alatt.

Itt egy már rongyosra nézett darabkát lehet megnézni a forgatásból:

Itt meghallgathatjuk a készítőket:

És persze cinizmus sem maradhat el:



Főoldalra

Vágod? I.

Mikor hallott bárki is olyat, miután kijött a moziból, hogy "Atyaúristen, mekkora film volt, elképesztő, mekkorát alkotott a vágó!"

Rajongunk rendezőkért, színészekért és egyszer-egyszer hallani olyat, hogy "operatőr". De a vágók munkáját mindenki csontleszarja... Ők nem is léteznek a közönség számára. Ez kb. olyan, mint a focihősök. Kik is ők? A csatárok, illetve azok, akik a gólokat lövik, pedig szerintem, ha a kapus hárít, az gyakorlatilag egy góllal ér fel, mégsem említenek egy lapon egy Van Der Sar-t egy Rooney-val.

Indítok egy sorozatot, ahol bebizonyítom, hogy mekkora hatalom van a vágók kezében és hogy mennyire értékes az ő munkájuk is.

Nyitásképpen egy classic:



Főoldalra

Coke vs. Pepsi

Hatalmas hiány van az egyszerű ötletekből táplálkozó, ugyanakkor zseniális reklámokból. Elmászott a világ abba az irányba, hogy akkor jó egy reklám, ha hatalmas költségvetésből készítik.Csillogó villogó világot ábrázoló unalmas és ingerszegény munkák ömlenek, persze vannak értékes darabok is, de arányaiban kiábrándító a helyzet. A kreatív ügynökségek lassan teljesen elfelejtenek kreatívak lenni.

Készülnek azonban szinte aprópénzből egészen kiemelkedő alkotások:



Főoldalra

Halhatatlan reklámok II. -Apple 1984.-

Az „1984” reklámnak vagy az Apple „1984” reklámjának nevezett televíziós reklám indította útjának az Apple Macintosh személyi számítógépet 1984-ben.

A reklámot január 22-én mutatták be az 1984-es Super Bowl harmadik negyedében. A felvételen egy hősnőt láthatunk piros rövidnadrágban és egy Apple pólóban, amint egy orwelli világon fut keresztül, hogy nekidobjon egy kalapácsot – az IBM-et ábrázoló – Nagy Testvér képének. A következő kép az alábbi üzenetet írta ki: „Január 24-én az Apple Computer bemutatja a Macintosh-t, melytől 1984 nem lesz olyan mint az 1984.”'

A hatvan másodperces filmet a Chiat/Day reklámügynökség készítette, Steve Hayden írásában és Ridley Scott filmrendezésében (aki épphogy csak befejezte a Szárnyas fejvadász forgatását).

 

Annak ellenére, hogy az elkészítése 400 000 dollárba került, valamint a vetítés ideje további 500.000 dollárt igényelt, a filmet kereskedelmileg csak egyszer vetítették (bár egyszer bemutatták 1983-ban egy kis tévéállomáson Twin Fallsban, Idahóban, a korai órákban, hogy a reklám indulhasson a reklámok díjáért). Ennek ellenére olyan hatást keltett a médiában, hogy sok későbbi ingyenes tévésugárzást kapott. Akkoriban a Nielsen-osztályozás úgy becsülte, hogy a hirdetés Amerika háztartásainak közel 50%-át elérte.

Ezt a reklámot gyakran szavazzák első helyre a befolyásos marketingkampányokról szóló kérdőívekben. Például az Advertising Age az „Az évtized reklámfilmjé”-nek (Commercial of the Decade) nevezte, 1999-ben pedig az amerikai TV Guide első helyen szavazta meg minden idők ötven legjobb reklámja között (50 Greatest Commercials of All Time).

A film újra felszínre került az 1990-es évek végén, amikor az Apple elérhetővé tett egy Quicktime verziót a reklámról, melyet le lehetett tölteni az internetről, majd 2004-ben, egy 20. évfordulós változattal, amely az iPodot hirdette.

forrás: Wikipedia


Főoldalra

VW Golf Ad

Matt Damon lassan már James Bond-ot megszégyenítve röppen újra celluloid szallagra a Bourne Ultimatum-ban. Az alap product placement-en kívül gyártott a VW egy külön spot-ot a kampányhoz, ami elég dicséretes.

Az első néhány másodpercben nem vártam gyakorlatilag semmi izgalmasat. Mindig ugyanaz: az extra férfias főhős, akinek még az izzadsága is fincsi, ahogy folyik le a mértanilag pontos borostáján... Majd jól megszökik az agyonpolírozott gyönyörű verdával, meg persze a csajjal. Sikerült azonban ötletesen csinálni. A lényeg persze nem változik, nem változhat.

Agency:DDB Berlin



Főoldalra

(RED)

Rengetegen elkövetik azt a hibát, hogy nem fektetnek kellően nagy hangsúlyt a zene kiválasztására. Pedig a zene és a hanghatások minimum a hatás feléért felelősek. "Majd alárakok vmi számot..." Amikor begerjedünk egy reklámfilm láttán, vagy elbőgjük magunkat az Armageddon-on, azt kis túlzással a zenének köszönhetjük.

Vannak olyan munkák, ahol nincs is semmi a képernyőn, ami a kívánt hatást önmagában kiváltaná, de mégis érzelmeket generál az alkotás. Ilyen például az alábbi (RED) kampány animációja is. Ebben az esetben azért azt hozzáfűzném, hogy az animok is nagyon rendben vannak.


Designer: Wolff Olins



Főoldalra

This is Budapest

Évek óta rohangál a fejemben egy gondolat, hogy kellene forgatni egy kisfilmet Budapestről. Kvázi egy reklámfilmet, ami eladja a várost azoknak a túristáknak, akik szeretnék nálunk eltölteni a szabadidejüket (egyre többen vannak egyébként).

Persze van nekünk is: Budapest filmek

Szerintem ezek a filmek csak egy bizonyos korosztályhoz szólnak. Ahhoz, hogy sikerüljön jó koncepciót találni a probléma megoldására (mert ez szerintem egy probléma), úgy kéne kezelni a várost, mint egy márkát és ennek megfelelően kéne a munkát elvégezni. Igenis pénzt fektetni a filmbe, sőt, kampány szinten levezényelni a kérdést. Most lenne igazán szükség rá, hiszen a tavalyi zavargások miatt megcsappant az idelátogató túristák száma.

Beütöttem a Youtube keresőbe többféleképpen is fővárosunk nevét, de nem találtam értékes munkát, pedig szerintem ezt sokan megteszik, ha hozzánk akarnak látogatni.

 

Nem vagyok egy Amerika majmoló, de azért lehetne róluk példát venni:

Sok okot lehetett eddig felhozni arra, hogy miért nem veszik komolyabban a dolgot. Kitérnék ezek közül arra, hogy miképpen jut el az emberekhez a film... Hmm... 2007 van, emberek. Kétezerhét! Egy pillanat alatt körbejárja a világot, ha olyan kreatív koncepcióra épül, ami izgalmas. Nem feltétlenül az informatív megjelenésben kell gondolkodni. A lényeg az lenne, hogy izgalmasnak találják fővárosunkat.


Főoldalra

Reklámzabálók Éjszakája

"Ha meg kell határozni mi a jó reklám, akkor igen nagy viták keverednek ki: a szakma egy része azt állítja, hogy az a reklám jó, amire felfigyelnek a vásárlók és aktívan nő az értékesítés. A másik fél pedig a kreativitásra esküszik. De mit gondolunk mi?"

Reklámzabálók éjszakája 2007.November 24. 20:00-tól



Főoldalra

Halhatatlan reklámok I. -Honda-

Leporolok egy régi autós reklámfilmet, ami hatalmas sikert aratott világszerte. Szívesen ott lettem volna azon a brainstorming-on, ahol Antoine Bardou-Jacquet előadja ötletét.

 

client: Honda UK

 

production company: Partizan Lab

 



Persze ebben az esetben sem maradtak nyugton a viccesborsók:



Főoldalra

Titanic 2

Vannak, akik nem bírják elviselni, hogy akkor Jack-nek nem sikerült... Az egész bolygó végigbőgte, ahogy szegény ördög elmerül a jeges vízben, miközben szerelme, Rose szószerint megúszta.


Köszönjük meg Derek Johnson pihent agyának.


Főoldalra

Evolution

Sokak szájából hallani azokat a közhelyeket, hogy amit a médiában látunk az nem a valóság. Ennek ellenére azt látom, hogy az emberek napról napra torzabb képet látnak a szépségről és saját magukkal a látottak alapján számolnak el.

A Dove erre próbálja meg felhívni a figyelmet a campaignforrealbeauty hadjáratával.

Sikerült úgy kommunikálni az ügyet, hogy azonnal mindenkinek a képébe tolják a valóságot, hogy mégcsak gondolkodniuk se keljen azon, hogy mi is folyik ebben az iparban.

.

Az ötlet, illetve a megvalósítás módja is egyaránt megér egy hatalmas ötöst. Ez azonban még csak a kezdet, hiszen folytatódik a sokkolás:

Elképesztő módon használták a gyorsvágás adta pszihológiai elemeket és hozzá sikerült egy olyan zenét találni, ami tovább fokozza a hatást.

Felesleges lenne nagyszavakat használni a kampány mondanivalójával kapcsolatban, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy az emberiség nagyrésze miért, és milyen illúziókat kerget.

Agency: Ogilvy Toronto
Creative Directors: Janet Kestin, Nancy Vonk
ACD/Writers: Tim Piper, Mike Kirkland
Art Directors: Stuart Campbell, Mike Kirkland, Sharon Lee Pan, Tim Piper
Executive Agency Producer: Brenda Surminski
Agency Producer: Jeff McDougall
Production Companies: Worldwide Productions, Miami; Steam, Toronto
Director: Tim Piper
DP: Marc Laliberte-Else, Ray Dumas,
Photography: Mark Belvedere, Tim Piper, Mike Kirkland
Post Producer - Stefani Kouverianos (Soho)
Online Editor: Kevin Gibson (Soho)
Off-line Editor: Tim Piper
Assistant Editor: Mark Sheehan (Rogue)
Sound design: Vapor, Toronto
Music: Simian - La Breeze

És még szerencse, hogy léteznek azok az emberek, akiknek azonnal valami teljesen máson kezd el járni az agyuk és meg is valósítják elképzelésüket... Hogy mi röhöghessünk egy jót:



Főoldalra
2007. december »